– Milyen pénz? Megőrültél? Gyermekeink vannak a fiadtól, jelzálogunk és két kölcsönünk, és azt mondod, hogy még havi ötvenezert kell adnunk neked? Nem kellene vigyáznod, hogy ne vigyük túlzásba?!
– Tamara Petrovna? Te… te nem hívtál.
Alina kimondta ezt, miközben hátrébb lépett, beljebb a folyosón, és azonnal magában megdorgálta magát. Nem túl barátságosan hangzott, szinte szemrehányásként. De a fáradtság – ragacsos és nehéz, ami felgyülemlett egy nap mosás, főzés és felmosás után – lassúvá és őszintévé tette a válaszát. Anyósa látogatása, most, abban a rövid csendben, amikor a gyerekek még iskolában voltak, a férje pedig dolgozott, hirtelen viharjelzésnek tűnt.
– Akkor hát a saját fiam házához kell mennem előzetes bejelentkezés alapján? – Tamara Petrovna hangja színtelen, sőt édes volt, de benne a sebzett erénynek azok a tipikus hangjai csendültek, amelyeket Alina megtanult tökéletesen felismerni.
Eközben az anyós már belépett a házba, menet közben lehúzta könnyű kabátját, és mindent éles, birtokló tekintettel méregetett. Ez a tekintet végigsiklott a kissé kopott ajtófélfán, elidőzött a komódon heverő gyerekrajzok halmán, majd végül magán Alinán állapodott meg, aki egy egyszerű otthoni pólót és egy régi farmert viselt.
– Hogy nézel ki, Alinocska? Teljesen kimerült vagy. Nem hanyagolhatod el magad így, ugye?
Úgy ment be a konyhába, mintha otthon lenne, leült az asztalhoz, és maga mellé tette kopott bőrtáskáját. Alina mögé csoszogott, feltette a vízforralót, és már nem háziasszonynak, hanem lustán elkapott szobalánynak érezte magát. A konyhában még mindig fehérítő és fortyogó leves szaga terjengett – a napi munkájának illata, ami, úgy tűnt, rajta kívül senkit sem érdekelt.
– Ó, csak… a mindennapi dolgokat – válaszolta Alina homályosan, miközben csészéket szedett fel. Két egyszerűbbet választott, nem abból a készletből, amit a ritka vendégeknek tartott fenn. Ez a látogatás nem is látogatásnak tűnt. Inkább egy ellenőrzésnek.
– Mindennapi dolgok… – sóhajtott fel Tamara Petrovna, végighúzta az ujját az asztallapon, undorral nézve, pedig az asztal fénylett a takarítástól. – Tudod, a te korodban két munkahelyem volt, én neveltem fel Kirilt, én intéztem mindent. És most? Az egészségem már nem a régi. Láttad az árakat a boltban? Ma sétáltam át a piacon, és összetört a szívem. Úgy árulják az uborkát, mintha a Marson termesztették volna, és első osztályon repülték volna.
Alina némán letett maga elé egy csésze teát és egy cukortartót. Ismerte ezt a bemutatkozást. Hamarosan jött a hosszú történet arról, milyen nehéz egyedül élni, milyen drága minden, hogy fájnak az ízületek az időjárás változásával, és hogy a harmadik emeleti szomszéd hogy vett egy új bundát, miközben a gyerekei láthatóan semmirekellők.
Ez egy rituálé volt, egy előkészítő bombázás, mielőtt elindult volna látogatása valódi céljához. Alina hallgatózó füllé változott, a megfelelő pillanatokban bólintott, és csak egy dologra gondolt: hogyan érhetne ez ennek a lehető leggyorsabban véget. Gondolatai összekuszálódtak, és a mai esti bevásárlólistára ugrottak, meg arra a felismerésre, hogy Kirill fizetéséből megmaradt összeg talán még az előleget sem éri el – különösen nem, ha a legkisebb gyermek művészeti klubját is fizetnie kell.
Az anyós mélyet kortyolt, és letette a csészét. A porcelán csattanásának hangja éles és végleges volt – mintha félbeszakította volna az előző csevegést. Tamara Petrovna egyenesen Alinára nézett. Tekintete kemény és hivatalos lett.
– Tulajdonképpen, Alina, valami konkrét dolog miatt jöttem. Komolyan beszélnem kell veled. A fiam bűntudatáról.
Alina megdermedt, kezében a kanalat tartva. A „bűntudat” szó úgy hangzott, mint egy kalapács üvegen a konyha csendjében. Nehéz volt, hivatalos, és semmi jót nem jelzett. Lassan letette a kanalat a csészealjra, és igyekezett megakadályozni, hogy remegjen a keze.
– Mi a hibád, Tamara Petrovna? Kirill mindig segít, ha kéred. Gyógyszerért, a dácsáért...
– Segít? – vigyorgott az anyós, de a tekintete hideg maradt. – Drágám, alamizsnát osztogat. Havonta egyszer ad neked ezer-kétezer fontot, mint ahogy egy koldusnak adsz a templomban. Nem segítségről beszélek. Eltartásról beszélek. Teljes mértékben.
Szünetet tartott, láthatóan élvezte a hatást. Alina hallgatott, nem volt biztos anyósa álláspontjában. Tamara Petrovna előrehajolt, könyökét az asztalra támasztotta, hangja fémes csengést öltött.
For complete cooking times, go to the next page or click the Open button (>), and don't forget to SHARE with your Facebook friends.
