– Írja alá itt, és a lakás a tiéd – mondta a közjegyző, de én hirtelen visszahúztam a kezem, amikor láttam, hogy anyósom már nyúl az irataimért.

– Írja alá itt, és a lakás a tiéd – mondta a közjegyző, de én hirtelen visszahúztam a kezem, amikor láttam, hogy anyósom már nyúl az irataimért.

– Írja alá itt, és a lakás a tiéd – nyújtotta át a közjegyző a papírokat Tamarának, de a nő hirtelen visszahúzta a kezét, amikor látta, hogy anyósa már a papírok után nyúl.

Ez a közjegyzői irodában történt jelenet fordulópontot jelentett Tamara életében. A közjegyzővel szemben ült, kezében szorosan szorongatta a dokumentumokkal teli mappát, és érezte, ahogy a hátán végigfut a hideg.

Mellette ült a férje, Viktor, velük szemben pedig az anyja, Galina Petrovna. Egy rendezett frizurájú, hideg szürke szemű nő, aki az elmúlt három évben rémálommá változtatta Tamara életét.

– Rendben, tisztázzuk ezt – igazította meg a szemüvegét a közjegyző. – A lakás Tamara Szergejevna nevére van bejegyezve, ez így van?

– Nem! – vágott közbe élesen Galina Petrovna. – A fiam nevében! Ez csak logikus – egy férfinak kellene birtokolnia a házat.

Tamara úgy érezte, forrni kezd a szíve. Ezt a lakást a nagymamájától örökölt pénzből vette. Azból a pénzből, amit az elmúlt öt évben gondosan megtakarított és felhalmozott. És most az anyósa Viktor nevére akarja a lakást?

– Anyának igaza van – mondta hirtelen Viktor. – Jobb így.

Tamara hitetlenkedve fordult a férjéhez. Megbeszélték ezt! Megegyeztek, hogy a lakás az ő nevére kerül – elvégre az ő pénze!

– Vitya, megegyeztünk… – kezdte, de Galina Petrovna félbeszakította.

– Drágám, ne csinálj jelenetet idegenek előtt. Megérted, hogy így jobb a családnak, ugye? Sosem tudhatod – mi van, ha valaha elváltok, akkor a fiam az utcára kerül?

A közjegyző megköszörülte a torkát:

– Sajnálom, de csak a vételi szerződésben foglaltak szerint tudom elkészíteni a dokumentumokat. És Tamara Szergejevna van feltüntetve vevőként.

– Ezen lehet változtatni! – emelte fel a hangját Galina Petrovna. – Vitya, mondj már valamit!

Viktor kényelmetlenül fészkelődött a székében:

– Toma, lehet, hogy anyunak igaza van? Írjuk a nevembe, mit számít? Végül is család vagyunk.

Tamara gombócot érzett a torkában. Három évvel ezelőtt, amikor összeházasodtak, Viktor más volt. Gondoskodó, figyelmes, mindig mellette állt. De amint közelebb költöztek az édesanyjához, minden megváltozott.

Galina Petrovna elkezdte irányítani minden lépésüket, és Viktor… Viktor megszűnt a férje lenni. Anya fia lett, és egyetlen lépést sem tett az anyja jóváhagyása nélkül.

– Mit számít? – próbált nyugodt maradni Tamara. – Ez az én pénzem, Vitya. A nagymamám pénze.

– És akkor? – horkant fel Galina Petrovna. – Ti egy család vagytok! Egy normális családban minden közös. Vagy nem bíztok a fiamban?

Tamara az anyósára nézett. Az első találkozásuktól kezdve ez a nő világossá tette, hogy nem tartja magát elég jónak drága fiának. Túl egyszerű, túl szegény, túl független. Galina Petrovna egy másfajta menyről álmodott – engedelmes, csendes, minden kívánságát teljesíteni kész menyről.

– Megbízom Viktorban – mondta lassan Tamara. – De ez a lakás az én nevemen lesz.

Jeges csend támadt. Galina Petrovna elpirult a dühtől:

– Hálátlan asszony! Örökbe fogadtunk a családunkba, és te…

– És én? – állt fel Tamara. – Saját pénzemből veszek egy lakást, és a tulajdonosa akarok lenni. Ez bűncselekmény?

– Vitya, hallod, hogy beszél hozzám? – Galina drámaian a szívéhez kapott. – Ó, rosszul érzem magam…

Viktor felugrott és odarohant hozzá:

– Anya, anya! Toma, nézd mit csináltál!

De Tamara már sokszor látta ezt a darabot. Valahányszor megpróbálta megvédeni a jogait, Galina Petrovna hirtelen „szívrohamot” kapott.

„Hívok mentőt” – javasolta a közjegyző, de Galina legyintett.

– Nem, nem szükséges! Csak egy kis vizet… Vitya, vigyél haza.

Viktor felsegítette az anyját, és szemrehányóan nézett Tamarára:

– Megelégedett vagy? Eddig eljuttattad anyámat!

– Csak a saját pénzemből szeretném megvenni a lakásomat – válaszolta Tamara fáradtan.

– Majd otthon beszélünk erről – sziszegte Viktor, miközben kivezette anyját.

Tamara egyedül maradt a közjegyzővel. Az asszony együttérzően nézett rá:

– Nehéz helyzet. De jogilag minden jogod megvan ahhoz, hogy a saját nevedre írasd a lakást. A te pénzed és a te döntésed.

– Köszönöm – húzta elő Tamara a dokumentumait. – Ma fejezzük be az egészet.

Egy órával később a tulajdoni lapokkal a kezében hagyta el a közjegyzői irodát. A lakás most már hivatalosan is az övé volt. De kevés örömöt érzett – csak félelmet amiatt, ami otthon várt rá.

Későn ért haza. Szándékosan egy kávézóban ült le, hogy elodázza a férjével és anyósával való összetűzést. De nem volt menekvés. Amint kinyitotta az ajtót, Galina Petrovna hangja hallatszott a nappaliból:

– Végre itt van!

Tamara belépett. Viktor az anyja mellett ült a kanapén. Mindketten úgy bámultak rá, mintha bűncselekményt követett volna el.

– Elégedett vagy? – kezdte Viktor. – Vettél magadnak lakást?

For complete cooking times, go to the next page or click the Open button (>), and don't forget to SHARE with your Facebook friends.