Reggel Dima teljesen átázva ébredt. Bepisilte az ágyat. Szergej meglátta a vizes takarót, és megállt.
– Dim, már nyolc éves vagy!
– Nem szándékosan tettem.
– Hogy érted azt, hogy nem direkt? Nagyfiú vagy már!
– Nem akartam! Felébredtem, és már vizes volt!
A fiú hangos zokogásban tört ki. Szergej megvakarta a tarkóját, és felsóhajtott. Hát, az is. Levette a takarót, és bedobta egy mosdótálba a fürdőszobában. Adott Dimának egy tiszta pólót és nadrágot.
– Siess, és öltözz fel, mert el fogunk késni az iskolából.
Fél nyolckor hagyták el az iskolát. Szergej erősen fogta a fiát a kezénél. Az iskolában Dima lassan sétált és körülnézett. A bejáratnál hirtelen megállt.
– Apa, ma anya jön értem?
– Nem. Már tegnap mondtam, hogy mostantól velem élsz.
– Mikor látom őt újra?
– Nem tudom pontosan. Majd később, valamikor.
– Mikor lesz az később?
– Dima, hagyd abba a nyafogást. Menj iskolába.
A fiú megijedt, és lassan az ajtó felé indult. Szergej megállt a bejáratnál, és rágyújtott egy cigarettára. Aztán az irodába hajtott.
Este elhozta Dimát az iskolából. A tanárnő, Maria Petrovna, megállította a tanterem közelében.
– Szergej Vlagyimirovics, beszélhetnék önnel egy pillanatra?
– Igen, persze. Mi történt?
– Dimának ma nagy problémái voltak. Egész nap hallgatott, semmire sem válaszolt órán. Nem ebédelt a menzán. És még valami... sírt a szünetben, egy sarokban.
– Értem. Köszönöm. Majd otthon beszélek vele.
Együtt sétáltak ki az iskolából. Dima némán sétált mellette, lehajtott fejjel.
– Mi történt az iskolában?
- Semmi.
– A tanár azt mondta, hogy ott sírtál.
– Nem sírtam.
– Dima, ne hazudj nekem!
– Nem hazudok!
— Mi történt akkor?
– Hagyjatok békén!
A fiú kiszabadította magát, és előreszaladt a járdán. Szergej gyorsan utolérte, és megragadta a kabátja kapucniját.
– Maradj nyugton. Hová futsz?
– Engedj el!
– Nem engedlek el. Először is mondd el, mi bajod van.
– Anyukámhoz akarok menni!
Dima sírva fakadt. Szergej teljesen kétségbeesett volt. Mit tegyen most? Hogyan nyugtathatná meg? Letérdelt a fia elé, és mindkét kezével megragadta a vállát.
– Dim, figyelj rám. Anyukád… nagyon elfoglalt a munkával. Nincs ideje rád vigyázni.
– Ez nem igaz! Mindig nálam volt!
– Nos… most minden másképp van.
— Miért más?
– Mert mi, felnőttek, így döntöttünk.
– Nem akarok így élni!
– Dima, elég mára. Menjünk haza.
For complete cooking times, go to the next page or click the Open button (>), and don't forget to SHARE with your Facebook friends.
