Időre volt szüksége. Mindenekelőtt tiszteletre. – Egy rövid megállót tartunk – mondta halkan.
Jacob egyszerűen bólintott. A lány egy elegáns fodrászat előtt parkolt le. A táblán ez állt: Kingsman Barbers.
Gyógyfürdő. Minden csillogott odabent: márványpadló, aranykeretes tükrök, mahagóni pultok. Egy fehér inges férfi meghajolt és kinyitotta az ajtót, de habozott, amikor meglátta Jacobot.
Monica avatkozott közbe először. „Velem van” – mondta. Ennyi elég volt.
Bent a személyzet egy pillanatig habozott, de aztán engedelmeskedett. Jacob felé fordultak és elmosolyodtak. „Hadd takarítsanak el ők.”
Várok. A következő órában Jacob mozdulatlanul ült, miközben a borbélyok vágták, mosták, borotválkoztak és súrolták a bőréről az évek alatt felhalmozódott koszt. Túlnőtt szakálla darabokban hullott le.
Dús haját levágták, formázták és kifésülték, míg végül úgy nézett ki, mintha a GQ címlapjára illene. Amikor tükröt nyújtottak a kezébe, már nem ismerte fel a rá visszanéző férfit. Éles állkapocs, kiálló arc, sötét, fáradt, mégis intelligens szemei új fényt öltöttek.
Lassan megérintette az arcát, hitetlenkedve pislogva. – Uram, a ruhája – mondta az egyik stylist, feltartva egy új ruhát. – Egy szabott fehér ing, fekete nadrág és fényes mokaszin.
Jacob habozott. Aztán beosont az öltözőbe. Ahogy kilépett, Monica felállt.
Elállt a lélegzete. A kopott hajléktalan férfi helyett valaki más állt ott, valaki, akit el sem tudott képzelni. Jacob átalakulása szinte filmszerű volt, mintha egyenesen egy álomból lépett volna elő.
Erősnek tűnt. A nő elmosolyodott. Ő volt az a férfi, akit láttam.
Jacob szünetet tartott. Összeszorult a torka. Úgy érzem… úgy érzem, mintha visszatértem volna az életbe.
– Még semmit sem láttál – mondta Monica. Visszaszálltak a Bentley-be és hazahajtottak. Amikor megérkeztek a kapuhoz, Jacob szeme elkerekedett...
– Ez a te házad – kérdezte. – Nem – mosolygott a nő. – Most már a mi otthonunk.
A kapuk kinyíltak, feltárva egy hatalmas, fehér, üvegbe burkolt kastélyt, melynek kocsifelhajtóját magas pálmafák szegélyezték. Középen szökőkút táncolt, a kertből pedig egy golden retriever vidáman ugatott. Jacob lassan kilépett, mint egy gyerek egy mesébe.
A kúriában kellemes vanília- és levendulaillat terjengett. Minden csillogott. Kristálycsillárok lógtak a mennyezetről.
A nappalit Ghána, Egyiptom és Dél-Afrika művészeti alkotásai töltötték meg, az afrikai királyi család és a modern elegancia keverékét. A nagy lépcsőn egy göndör hajú, álmos szemű kislány állt. Megdörzsölte a szemét, és megkérdezte: „Anya, ki ez?” Monica széttárta a karját.
Sophia, gyere, köszönj! – A lány leszaladt a földszintre, és átölelte anyját. Aztán felnézett Jacobra.
– Ő a barátom – mondta Monica, és leguggolt mellé. – Jacobnak hívják. És tudod mit? Mostantól sok időt fog velünk tölteni.
Sophia figyelmesen nézett rá. „Jó ember vagy?” Jacob kedvesen elmosolyodott. „Igyekszem az lenni.”
Ha folytatni szeretné, kattintson a hirdetés alatti gombra 
For complete cooking times, go to the next page or click the Open button (>), and don't forget to SHARE with your Facebook friends.
