„A testük beszennyeződhet, uram, de a szívük tiszta marad. Tudja, miért? Mert senki sem mondja nekik, hogy nem hibázhatnak.”
A szavak megérintettek valamit, amit Ethan nem akart érezni: egy felvillanó emléket. A gyermekkor merevségét. A játék hiányát. Az anyját, aki a ruháján lévő legkisebb foltot is katasztrófának tekintette. Félretolta az emlékeket, tekintete megkeményedett.
„Azért vagy itt, hogy utasításokat kövess, nem azért, hogy filozofálj.”
Grace megőrizte nyugodt, szinte anyai hangnemét.
„Azért vagy itt, hogy apa légy, ne csak azért, hogy gondoskodj a gyerekeidről.”
Egy pillanatra megállt az idő. A gyerekek kíváncsian és bizalommal néztek rá, mintha arra várnának, hogy megértse. Grace nem adta be a derekát, nem kért bocsánatot, és ez nyugtalanította. Egyetlen dada sem mert még így ellentmondani neki.
Hátrált egy lépést, képtelen volt válaszolni.
A szél susogott a fák között, és egy csepp sár hullott makulátlan bőrcipőjére. Ethan lenézett a gyermekeire, és valami megmozdult a mellkasában. Kicsi, nyugtalan, eleven: ez a nő nem félt – és ez a félelem veszélyesen kezdett belé kúszni.
Ethan hazaért, mielőtt Grace bármit is mondhatott volna. A gyerekek nevetése még mindig visszhangzott a kertben, keveredve a szökőkút távoli csobogásával. Minden egyes nevetéskitörés olyan volt, mint egy törött tükör, amely valami soha nem létező dolog képét tükrözte vissza.
A főcsarnokban léptei visszhangoztak a márványpadlón.
A teljes sütési idők megtekintéséhez lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás (>) gombra, és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
For complete cooking times, go to the next page or click the Open button (>), and don't forget to SHARE with your Facebook friends.
