— Voltunk. Már nem.
— Lilia, ne légy ilyen kemény,—irritáció hallatszott a hangjában. —Szergej jó fiú. Akkor még csak fiatal volt. Most megváltozott.
— Lehet. De ez már nem az én dolgom.
— Lilia!—felemelte a hangját az anyós. —Tudom, hogy most már van pénzed. De ez nem ok arra, hogy felhúzd az orrodat! Biztosan elfelejtetted, honnan jöttél!
Lilia elmosolyodott.
—Valentyina Petrovna, én egy jó családból származom, ahol szerettek. És magam kerestem meg a pénzem. Kemény munkával. És majd én magam döntök.
— Fösvény vagy! Az vagy! Nem akarsz osztozni!
— Kivel osztozni? Valakivel, aki három éve elment, és csak akkor jött vissza, amikor meghallotta az örökséget?
Csend volt a vonal túlsó végén.
— Lilia, oké, lehet, hogy Szergej rosszul mondta. De tényleg veled akar lenni!
— Nem. A pénzemet akarja. Szép napot, Valentina Petrovna.
Lilija bontotta a hívást és letiltotta a számot.
Hat hónap telt el. Lilija tovább bővítette vállalkozását. Megnyitott egy második irodát egy közeli környéken, és felvett még két alkalmazottat. Ügyfelei bővültek – ahogy a bevételei is.
